Engedd meg, hogy bemutassam a főszereplőket:

 Hosszú hetek óta nem esett egy csepp eső sem, az utak, járdák puhára olvadtan verték vissza a forróságot. Minden éjszaka villámlott és mennydörgött a távolban de a vihar soha nem érte el a várost. Mindig csak a látóhatár szélén, valahol sok- sok kilométernyire tombolt, hetek óta táncoltak a sárgás színű, néma villámok az égen. A lidérces villanásokban a szabadságszobor maga is táncolni látszott, zizegett a levegő a feszültségtől de esni csak nem akart.

               Rezgett a levegő az út felett, ahogy a rozoga sárga villamos végigcsörömpölt a Szabadság hídon, a Duna hullámai csillogva verték vissza a forró délután perzselő napsugarait.

A fiatal férfi anyaszült meztelenül feküdt a szoba közepére állított kanapén. Pár lépésre tőle egy ventilátor halkan keverte a levegőt, a leeresztett redőnyök résein át a bágyadt délutáni nap csíkjai pont a hátára estek, hangosan szuszogva aludt. Néhány lakással odébb valaki éppen zongoraleckét vett. A körfolyosón, ahova a szoba ablakai nyíltak, gyors léptekkel egy nő sétált végig, léptei hangosan koppantak a csempéken, alakja egy pillanatra kirajzolódott a redőny résein át, aztán továbbsuhant. A következő pillanatban megszólalt a csengő.

A hangos berregő hang becsörömpölte az egész lakást, a férfi a kanapén meg sem moccant. Mikor a csengő elhallgatott a csend és félhomály ami megtöltötte a lakást, hirtelen még sűrűbb lett. Valahol a sötétben a lakás mélyében megszólalt egy telefon. Hangos dobozhangon játszani kezdett egy régi dalt: „I am on the high way to hell”. Aztán, a rezgéstől, nagyot csattanva leesett valahonnan és elhallgatott. Újra megszólalt a csengő de a férfi még mindig mozdulatlanul, hangosan szuszogva aludt. A nő aki az ajtó előtt állt most a kilincsel próbálkozott és az ajtó a következő pillanatba kitárult, fénnyel, meleggel és a város délutáni zajával töltve meg a szoba levegőjét. Lassú léptekkel besétált a lakásba, megállt a fekvő férfi fölött, egy pillanatig nézte, aztán cigarettát vett elő a táskájából és rágyújtott. Nyugodtan, minden slukkot mélyen leszívva dohányzott, aztán a félig elszívott cigarettát egy a földön álló pohárba dobta ahol a csikk sziszegve kialudt. A férfi még mindig mélyen aludt.

A nő, táskáját a hóna alá szorítva, lassú léptekkel elindult felfedezni a lakást. A nappaliból, ahova a bejárati ajtó nyílt, nagy kétszárnyú ajtón át lehetett belépni a hálószobába és egy kisebb ajtón át a konyhába. Belépett a kicsi, praktikusan berendezett helyiségbe, megállt a hűtő előtt és kinyitotta. Ahogy kihúzta a fagyasztó fiókjából fehéren szállt fel a fagyos pára, leghátsó zugaiban keresgélt a kezével, kivett egy keményre fagyott formátlan, zúzmarás tasakot. Kezében azt ropogtatva visszasétált az alvó férfihoz, megállt fölötte, majd egy hirtelen mozdulattal a zacskót a csupasz háta fölött széttépte. Másfél kiló jéggel kevert fagyott zöldborsó ömlött a fiatalember hátára, aki egyik pillanatról a másikra abbahagyta a nyugodt szuszogást szinte még fel sem ocsúdva ugrott fel a kanapéról, artikulátlanul ordítva próbálta lesöpörni magáról a bőrére tapadt jégszemcséket.

- A rohadt mocskos kurva életbe! Vérben forgó szemekkel meredt a nőre aki egy puha fotelből, hátradőlve nézte végig a zajos ébredést.

- Ki a franc vagy te, hogy bepofátlankodsz ide hívatlanul és majdnem megölsz?!? Dühösen a nő felé indult, aki az egész jelenetet hűvös távolságtartással nézte végig, léptei hangosan döngtek a keményfa parkettán. Lehajolt, két kezével megragadta a vállait és az arcába sziszegte:

- Ugye tudod, hogy most meg is ölhetnélek! Erre ő felemelte a kezét az arcához és grimaszolva, néhány gyors mozdulattal elhessegette a fiatalember kellemetlen leheletét az orra elől.

- Jaj, maga teljesen másnapos, kérem, ne hajoljon ilyen közel!

A férfi csak most tért magához, zavartan felegyenesedett, végignézett magán, saját meztelenségét látva zavartan beletúrt kócos, homlokába lógó hajába, elfordult.

- Nem, igazából aznapos.

Azzal kisietett.