Csodálkozva nézett végig a nőn. Talán amiatt ahogyan a cigarettáját tartotta, két ujja közé csíptetve, tenyerét felfelé fordítva, vagy az arckifejezésében volt valami, nem tudta eldönteni de megmagyarázhatatlan hűvös közöny sugárzott róla. Miután felhúzta a redőnyöket az ablakokról és fény öntötte el az addig sötét lakást, arra sem vette a fáradtságot, hogy körbenézzen. Mintha nem is érdekelné, hol van, kinek, milyen embernek az otthonába lépett be hívatlanul. És az a hideg, céltudatos módszer is amivel felébresztette őt, megdöbbentette és elkápráztatta.
- Yvonne. Mondta és hűvös kezével egy pillanatra határozottan megszorította a jobbját.
Nem kért kávét, sem teát. Egyik cigarettáról gyújtott a másikra. Hosszú lábait egymásra vetve- talán csak néhány centiméterrel lehetett alacsonyabb nála- hátradőlt a fotelben és türelmesen, mint akinek semmi sem sürgős, várta, hogy felöltözzön. Fekete kosztümöt viselt, fején egy ódivatú keskenykarimájú kalappal amiből rövid, finom fátyol lógott a homlokába. Kék szemei hűvösen csillogtak a vékony anyag mögött, ajkai a halvány színű rúzs miatt alig látszódtak.
A férfi fehér vászonnadrágot és világos zöld inget húzott, jegeskávéval a kezében telepedett le szemben az idegen nővel, az asztal túloldalán.
- Tehát Yvonne. Kortyolt egyet a poharából, elégedetten csettintett és várakozó pillantással hátradőlt a fotelben.
- Azért jöttem, hogy munkát ajánljak…
- Miért, munkára van szükségem?
- Tudom, hogy jó képessége van ahhoz, hogy eltűnt dolgokat találjon meg…vagy eltűnt embereket.
- Kitől tudod?
- Ez nem fontos- türelmetlenül legyintett a cigarettát tartó kezével- tudja, hogy magát sokan ismerik azokban a körökben ahonnan én is és maga is származunk.
- Hm, miért honnan származom én?
- Ugyan,felesleges ez a játék. Munkát akarok ajánlani önnek, egy személyt keresek.
A férfi csendben a homlokához emelte a hűvös poharat, végighúzta rajta, majd lassan elmosolyodott.
- Ha annyi mindent tudsz rólam, gondolom utánam néztél, akkor azt is tudod, hogy nem vagyok magánnyomozó, sőt azt is, hogy miért jöttem el ilyen távol „azoktól a köröktől”, valószínűleg azt is tudtad, hogy a válaszom: nem. Nem fogok neked dolgozni.
- Igen, erre számítottam. Yvonne arca meg sem rezdült, lassan, oda sem figyelve elnyomta a cigarettáját egy poháralátéten ami a dohányzóasztalon porosodott. Ezért gondoltam, hogy olyan összeget ajánlok majd fel sikerdíjnak amit még egy olyan családból származó csodabogár sem tud visszautasítani mint ön. Egy hét számjegyű sikerdíjat.
- Ugyan, ha vállalnám, sem a pénzért tenném.
- Rendben. Befejezettnek tekintette a vitát, felállt és kifelé indult, de az ajtóban megtorpant és visszafordult.
- Egy gyilkost kellett volna elkapnia. A férjemet megölték és a rendőrség egyhelyben toporog. És képzelje, ezt a képet a férjem íróasztalában találtam, a halála után.
Egy színes képet vett elő a táskájából és a fiatalember felé nyújtotta, aki kelletlenül vette át, aztán mikor meglátta mit ábrázol a fotó, hirtelen elkomorodott.
- Ez most valami vicc?
- Úgy nézek ki, mint aki viccel? A szemei hidegen, pala kéken csillogtak a finom fátyol mögött.
- Ugye, máris érdekli a dolog.
- Nem, most már még annyira sem érdekel mint egyébként. A nő kezébe nyomta a képet és becsukta mögötte az ajtót.
